Ugrás a tartalomra

Az időközi választás háttere 1. rész: részvételi arány

A magyar politikában rekordgyanús részvételi arányt a felek erőteljes mozgósítási tevékenysége magyarázza. 

Ekkora részvételi arányt – hasonló környezetben mint a júniusi választások esetében  - csak az óbaloldali (DK, MSZP, Jobbik) és újbaloldali (tiszás) szavazók együttes megszólításával érhetett el sikerrel a Grőber Attila vezette politikai formáció; azzal az üzenettel, hogy a jobboldal győzelme esetén korlátozhatják a polgármester mozgásterét, a képviselő testületi többség esetén megerősödik a Fidesz-KDNP-frakció pozíciója, sőt kezdeményező, irányító szerepet tud vállalni az önkormányzati ügyekben, amit a „visszatérő múlt” mottóval is megerősítettek. 

A kormánypártok célja ezzel szemben érthető okokból a tavalyi eredmény kijavítása, a felszabadult körzet megszerzése, a polgármesteri hatalom ellenőrzésének és szükség szerint korlátozásának megőrzése volt egy egészséges fékek-ellensúlyok rendszerének kialakításával, ill. megtartásával. 

Annak az üzenetnek, hogy „a Fidesz-KDNP-frakció útban van a program megvalósításához”, van azonban 2 bökkenője:

1. Nincs látható program. A tavalyi választási kampány nagy ívű ígéretei még csak vissza sem köszönnek a polgármester kommunikációjában, a költségvetési vita során pedig konzekvensen kerülte a válaszadást az ezt firtató kormánypárti kérdésekre. Program helyett csak homályos utalások hangzottak el nyilvánosan, amelyet a városvezető nemrégen egy önkormányzati rendezvényen összefoglalóan „nagytakarításnak” nevezett. Tekintve a költségvetés szerkezetét ez nem sok jót ígér, inkább a megszorítások, átalakítások, leépítések irányába mutat. Nem tudni jelenleg tehát, hogy pontosan minek is állt volna útjában a kormánypárti frakció.

2. A Fidesz-KDNP-frakció nem akadályozta a döntéshozatalt. A városvezetőnek sikerült tehát elhitetni a szavazókkal, hogy „céljai elérését" a Fidesz-KDNP frakciója csak akadályozná, ami teljes mértékben félrevezető, hiszen a frakció az elmúlt 5 hónapban mindössze 1 alkalommal ment szembe a polgármesterrel egy be nem tartott megállapodás miatt (erről itt írtunk), azon kívül minden lényeges ügyben együttműködő volt. Például az önkormányzat történetében példátlan módon még a költségvetést is megszavazta, amit a balos ellenzék soha nem tett meg, holott kisebbségben tét nélkül bármikor megtehette volna. Igaz volt ez a támogató magatartás akkor is, amikor Grőber Attila – figyelmen kívül hagyva a tiszteletdíjak emelésére vonatkozó jelzéseket – saját emberei bebiztosítása céljából is további bizottság létesítése mellett a korábbinak többszörösére emelte a képviselők, bizottsági tagok és elnökök tiszteletdíját, majd miután rájött, hogy ez vállalhatatlan mind a költségvetés, mind a megítélése szempontjából, kezdeményezte a tiszteletdíjak mértékének számszerű rögzítését egy lényegesen alacsonyabb szinten. Ennek megvalósításában a kormánypárti frakció szintén nem akadályozta meg.

A választás kimenetelében tehát kevésbé az elmúlt hónapok eseményei, tapasztalatai, mint inkább a célt ért riogatás, ezen felül a megváltozott helyi politikai klíma sikeres meglovagolása áll. 

Elemzésünk következő részeiben erről esik majd szó.

A hozzászóláshoz

Hozzászólások