Pár nappal ezelőtt nevezték meg a Tisza új külügyi vezetőjét, Orbán Anitát, aki nem sokat habozott a TISZA tervezett külpolitikájának bemutatásával. Legfőbb üzenete: „Magyarország a Nyugathoz tartozik, és vége lesz a kompország státuszunknak.”
Tekintve a jelölt politikai aktivista múltját és pályafutását, sok csodálkoznivalónk nincs is a meghirdetett irányvonalakon, hiszen ezekben is a globalista nagytőke legfőbb vezérelveit látjuk visszaköszönni.
Sokkal érdekesebb azonban, hogy mennyire nem értik vagy nem akarják érteni – esetleg szándékosan félremagyarázzák – Magyarország „kompország” státuszát és az abban rejlő lehetőségeket.
Azt hagyjuk is most, hogy Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan mindig is kapocs volt Nyugat és Kelet között, és akkor élte történelmének legsikeresebb időszakait, amikor ezt a státuszát minél jobban ki tudta használni.
A „kompország”, mint kifejezés egy politikai-kulturális metafora, amelyet Bibó István használt híres esszéjében. A szó Bibó értelmezésében eredtileg olyan országot jelöl, amely két nagy politikai-kulturális pólus között ingázik, mintha egy komp járna egyik partról a másikra. Magyarországra alkalmazva ez azt fejezi ki, hogy az ország történelmileg Nyugat és Kelet között billeg, egyszer az egyikhez, máskor a másikhoz próbál igazodni.
A kifejezés azonban az elmúlt évtizedekben – a teljes mértékben újraformálódó világgazdasághoz is igazodva - a gazdasági-politikai együttműködések terén kibővült azzal a jelentéssel, ami ezen az „igazodáson” maximálisan túllépve időközben sokkal inkább az ország érdekei szerinti rugalmas gondolkodást jelenti a gazdasági-politikai kapcsolatokban: onnan vásárolunk energiahordozót, ahol olcsóbb, onnan fogadunk be beruházásokat, ahonnan nagyobb hasznot remélünk, azt támogatjuk, aki számunkra nagyobb segítséget tud nyújtani, és nem ahol és azt, amit az ideológia diktál.
Ebben a vonatkozásban a TISZA tervezett nyugatközpontú külpolitikája inkább e többoldalúság megszüntetését, az ország egyfajta buborékba zárását jelenti, azzal együtt, hogy a politikai-ideológiai alapelvek megváltozása miatt világszerte semmi sem az már, mint korábban volt. Persze a TISZA kormányra kerülésével megszűnne az a Nyugat-Európa számára jelenleg bosszantó magyar politika, mint a migráció- és gender-ellenesség, megvalósulna Ukrajna partalan támogatása, megindulnának az európai pénzcsapok, amelyek lassan 4 éve mondvacsinált jogállamisági eljárások miatt zárultak el (hiszen a baloldali-globalista kormányzattal egyből helyreállna a korrupciómentes jogállam is, mint pl. Lengyelországban), és így tovább. Nem számítana, hogy minden olyan populistának tekintett, valójában az emberek érdekében hozott intézkedés, mint a jóléti támogatások és családi kedvezmények megszűnnének létezni, vagy mondjuk az energiahordozók ezután tisztán ideológiai alapon és nem költségalapon érkeznének Magyarországra a nyugati kikötőkből háromszoros, négyszeres áron.
Vagyis megszűnne az önállóságnak, vagy nevezzük szuverenitásnak minden apró részlete és Magyarország újra azzá válna, aminek látni szeretnék: egy olyan gyarmatország, amely minden globalista utasítást hűen követ, akár saját országa és annak lakóinak érdekeivel homlokegyenest ellentétesen.
Ezzel a TISZA hosszú távon ismét sokadrangú tagjává tenné Magyarországot az Európai Uniónak, de már tudjuk, hogy erre kapott megbízást.
Mindez azonban egyre nyilvánvalóbb és egyre kevesebbeknek tetszik. Szerencsére.

(N.B.D.)