A pápai nemzeti-patrióták képviselői és támogatóik november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 69. emléknapján Katona István, az 1956-os forradalmi tanács elnökének emléktáblájánál emlékeztek meg mécsesgyújtással és néma főhajtással a forradalom leveréséről. A nemzeti gyásznaphoz és a rendezvényhez kapcsolódóan Unger Tamás, a pápai Fidesz-KDNP-frakció vezetője és az esemény szónoka osztotta meg gondolatait Facebook-oldalán. 

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!

Az ismert mondatok 1956. november 4-én reggel hangzottak el a Magyar Rádióban.

Azon a napon, ami a forradalom és a demokratikus jövőbe vetett hit végét és leszámolások sorozatát hozta el. 

Az október 23-én kitört és 28-án győzedelmeskedett forradalom sorsa már pár nappal korábban, október 31-én megpecsételődött, amikor Hruscsov és a szovjet pártvezetés eldöntötte, hogy fegyverrel avatkozik be a kezdődő magyar rendszerváltozás folyamatába. 

A biztonság kedvéért ehhez megnyerte a szocialista blokk nagyobb országainak a támogatását is, így nem kellett attól tartania, hogy további országok követik a kommunizmus ellen lázadó magyarok példáját. 

A november 2-án megkezdett magyarországi szovjet csapatösszevonásokat követően az újonnan az országba érkező hadosztályok november 4. reggelére elfoglalták a fővárost és a nagyobb városokat, lefegyverezték a magyar katonai alakulatokat és órák alatt leverték a fiatal magyar forradalmat.

Nagy Imre hiába próbálta ezekben a napokban elkeseredetten Magyarország semlegességét elismertetni, hiába próbálkoztak az amerikaiakat segítségül hívni, a világ felháborodva, ám tétlenül nézet végig, ahogy a szovjetek megszállják Magyarországot és eltiporják a születő magyar demokráciát. 

A magyarok a maguk módján próbáltak ellenállni, de igazi sikerre nem számíthattak a többezerszeres túlerővel szemben. November 11-én, Nagy Imre kormányának leváltásával és a Kádár János vezette Forradalmi Munkás- és Parasztpárt hatalomba helyezésével lényegében a  küzdelem szimbolikusan is véget ért, igaz, egészen januárig zajlottak elszórtan összecsapások az országban.

Mondják, a jelentős, sorsfordító magyar forradalmak közös jellemzője, hogy külső segítséggel ugyan leverik őket, de a következményeik hosszú távon mindig elhozzák az előrelépés lehetőségét az ország számára. Így volt ez 1848-ban és így volt ez 1956-ban is. 

Ezért mondják ’56-ról, hogy egy fontos szög volt a kommunizmus koporsójába, egyúttal megágyazott az 1968-as Prágai Tavasznak és később a lengyel szolidaritási mozgalomnak, végül a magyar és más kelet-európai országok rendszerváltásának is. 

Amit viszont biztosan nem tudunk visszahozni, az az a 33 év, amit elvettek tőlünk azzal, hogy függetlenségünk kinyilvánítására és elismerésére nem kerülhetett sor ezekben a nagyon fontos napokban, ami – hasonlóan nyugati szomszédunk 1955. évi függetlenné válásához – egy elképzelhetetlen gazdasági és társadalmi fejlődés lehetőségét hozhatta volna el számunkra. 

Úgy tűnik, ez a mi örök adósságunk ’56 hősei és áldozatai felé."

(Fotók: Pápai Médiacentrum)