A moslék álarca avagy cinikus képmutatás a nép nevében
Forsthoffer Ágnes politikai felbukkanása a Tisza Párt színeiben a magyar közélet azon különös fintora, ahol a múlt bűzös privatizációs öröksége próbál friss tavaszi szélnek látszani, miközben a családi ezüstöt még mindig a Medgyessy-korszak zavaros vizében halászták össze.
Az elemzés alapvető morális dilemmája, hogy miként válhat hiteles népképviselővé egy olyan figura, akinek teljes egzisztenciáját és villámgyors karrierjét éppen az átlagemberek mindennapjainak megkeserítése alapozta meg.
A történet ott kezdődik, amikor édesapja, Forsthoffer Ferenc 2002-ben, a szocialista-liberális kormányzás hajnalán – mintegy a "rablóprivatizáció" kései utórezgéseként – megszerezte a pápai Talajerő-gazdálkodási Kft.-t, amely aztán az elsőként kapott állami engedélyek birtokában a környék konyhai hulladékának és moslékának kizárólagos kezelőjévé vált. Ez az az időszak, amikor a profit illata valahogy elnyomta a pápai lakosok orrát facsaró bűzt, hiszen hiába tiltakozott 3500 kétségbeesett polgár petíciókkal a telephelyről áradó elviselhetetlen szag ellen, a Forsthoffer-család gyarapodását a lakossági panaszok nem lassíthatták le.
Cinikus módon éppen ebből a "moslék-profitból" sarjadt ki Ágnes asszony tündöklő pályafutása is, akit édesapja alig 26 évesen, szinte a diplomája mellé kapott ajándékként ültetett bele egy balatonfüredi szálloda igazgatói székébe.
Felmerül a kérdés, hogy vajon hány magyar fiatal mondhatja el magáról, hogy a szülei által privatizált állami vagyonból vásárolt hotelben kezdheti meg vezetői karrierjét, miközben a hátországban ezrek fuldokolnak a család üzleti tevékenységének melléktermékétől?
A családi biznisz és a politika összefonódása azonban itt nem áll meg, sőt, a "politikai megújulás" máza alatt egy modern hűbéri rendszer körvonalazódik: Forsthoffer Ágnes nem egyedül érkezett a politikai porondra, hanem magával hozta hűséges alkalmazottját, Újvári Szilviát is, aki a pápai körzetben lett a Tisza Párt jelöltje.
Újvári Szilvia, aki a Forsthoffer-birodalomhoz tartozó Tekland Kft. vezető tisztségviselőjeként közvetlenül a család bérlistáján szerepelt, most a választók előtt próbál független politikai tényezőként megjelenni, holott nyilvánvaló, hogy a pápai jelöltség valójában a főnöke és a családi cégcsoport politikai befolyásszerzésének eszköze.
Ez a fajta "elit-ellenzékiség" a politikai opportunizmus iskolapéldája: miközben a nép nevében beszélnek, valójában egy olyan zárt rétegről van szó, ahol a munkahelyi hierarchiát egyszerűen átültetik a választási listákra, és ahol a főnök-beosztott viszony határozza meg a képviselet irányát is.
Forsthoffer Ágnes mostani szociális érzékenysége és az emberek életszínvonaláért való aggódása meglehetősen hiteltelennek tűnik annak fényében, hogy azokban az években, amikor a pápaiak életminősége a mélypontra süllyedt a családi cég miatt, őt láthatóan cseppet sem zavarta a tőke felhalmozása.
Vajon elvárható-e egy olyan jelölttől a valódi empátia, aki a csúcsra vezető utat nem a rögös valóságban, hanem a pápai moslékfeldolgozó profitjával kikövezett, füredi vörös szőnyegen tette meg, és aki a közéletet is csak a saját cégbirodalma kiterjesztésének tekinti?
A választók számára a legfőbb tanulság, hogy a csomagolás ugyan új, de a tartalom a 2000-es évek jól ismert, nepotizmussal és gátlástalan gazdagodással átitatott világát idézi, ahol a közérdek mindig csak másodlagos maradt a családi kassza és a lojális alkalmazotti hálózat építése mögött.
Kedves Tiszások!
Valóban elhiszitek, hogy ők hozzák el Nektek a szebb jövőt?
(Vendégszerzőnktől)
