Hogy is van az a híres idézet, amit előszeretettel citálnak a „haladó” ellenzéki média szigorú, független, objektív dalnokai?

„Amikor … a kommunistákat vitték csendben maradtam mert nem vagyok kommunista,

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”

Milyen jól megmondta Martin Niemöller ugye?

Ennek szellemében nézzünk egy picit a haladó személyiségek még haladóbb új ünnepe mögé.

Minden valódi konzervatív érzelmű, a kereszténység bűzlő mocsarába ragadt, naftalinszagú gondolkodó polgár számára visszataszító módon immár Magyarországra is beszabadult a halloween (remélem jól írom). Majdnem azt írtam ünnepe, de maradjunk csak az állítmánykiegészítő nélküli meghatározásnál. Mint minden újdonság, ez is hamar népszerű lett a kereszténységtől rég elrugaszkodott, identitását kereső néprétegek körében. 

Mielőtt tovább mennénk szögezzük le, ez az elrugaszkodottság főleg a mi hibánk, de ez most nem ennek az írásnak a tárgya. 

Ahogy sok más helyen, Pápán is nagy a hacacáré. Fel is díszítettek mindent, amit értek töklámpással, többek között egy székelykaput is. Ha nem hiszed, járj utána, épületes látvány. 

Persze annak, akit csak a csoki vagy a csalás érdekel, ez nem jelent semmit.

De annak, aki tudja mit jelent magyarnak lenni egy olyan országban, ahol a magyarsága miatt bebörtönzött ember onnan tudta, hogy újra hazatért, ha átléphetett egy ilyen kapu küszöbén, nem kell magyarázni. Annak, akit jó szívvel kínáltak már szilvapálinkával egy ilyen kapu árnyékában nem kell magyarázni. Vagy annak, aki pityergett már egy ilyen kapu előtt, mert megértette az üzenetet, ami rá volt faragva... Pláne annak, aki csak egy nótát énekelt már a székelyekkel, nem kell külön elmondani, mit jelent ma Erdélyben magyarnak lenni. Ennek a magyarságnak a jelképe a székely kapu. És mi ezt a magyarságot nagyon nem szeretnénk üveggyöngyökre cserélni. Akármilyen szépen csillognak, és akármilyen drágának is tűnnek. 

Ezért most hadd mondjam el én is Niemöller után szabadon:

Amikor a székelykaput halloweenre díszítettétek nem szóltam, mert nem vettelek benneteket komolyan.

Amikor a búcsúból falunapot csináltatok nem szóltam, mert az nektek úgyis csak az ivásról szól.

Amikor a karácsonyt Xmess-re neveztétek át, nem szóltam, mert örültem, hogy egyáltalán van még karácsony.

Amikor már az egyházi iskolákról is levetettétek a keresztet nem szóltam, mert tudtam, hogy az nektek amúgy sem jelent semmit.

Aztán majd, amikor a karácsonyi ajándékokat sem a Jézuska hozza, hanem a Coca-Cola-mikulás, akkor meg késő lesz. Nekem is, nektek is.

Ezért aztán hadd tegyem meg magamnak azt az apró szívességet, hogy félig hangosan, véletlenül sem vádlón, csak úgy magam elé mormogjam.

Ez nagyon nincs így jól. El a kezekkel a székelykaputól, mert minden út az első lépéssel kezdődik és ti már így is nagyon messze jártok!

Toldi K. Miklós