Negyedszer is városunkban járt Magyarország jelenleg legismertebb ellenzéki politikai influenszere, Magyar Péter.
(Megjegyzés: Szándékosan használjuk a politikai influenszer kifejezést, mert meggyőződésünk szerint Magyar Péter másfél éve kitalált figurája, képességei, alkalmassága sokkal közelebb állnak az influenszerkedéshez, mint egy komoly, Magyarország vezetésére törő politikushoz.)
Magyar Péter bár az Európai Parlament tagja, ezáltal tulajdonképpen politikusnak számít, egy-két szavazást és felszólalást leszámítva, igazi politikai teljesítmény nem áll mögötte. Sokkal inkább érvényesek rá egy influenszer karaktervonásai: megbízás, felkérés alapján, de mindenképpen fizetség, juttatás ellenében a közösségi médiában valami mellett vagy ellen szót emelő közszereplő, „aki képes befolyásolni követői véleményét, döntéseit és vásárlási szokásait, nagy számú elkötelezett követővel rendelkezik, és véleményvezérként működik, aki termékek vagy szolgáltatások ajánlásával formálja a fogyasztói magatartást. Az influenszer kifejezés az angol "influence" szóból származik, ami "hatással van" jelentéssel bír.” (A.I.)
A megbízó ez esetben is ismert: az Európai Parlament (EP) többségét és a TISZA képviselői csoportjának helyet adó Európai Néppárt (ENP), közvetve pedig az ENP mögött álló, befolyásos nyugat-európai globalista körök. Az ENP képviselőjeként - a mintegy 4 milliós havi képviselői juttatás mellett - a párt jelentős anyagi támogatása áll Magyar Péter rendelkezésére, hogy annak egyik legfőbb célkitűzését, jelen esetben a magyarországi szuverén, nemzeti-patrióta erők leváltását (lengyel mintára) – részleteiben később – keresztülvigye. Influenszernek tekinthető továbbá a többnyire alkalmazott kommunikációs és közösségépítő eszközök miatt is: jellemzően közösségi médiás kommunikáció (élő Facebook-közvetítés, reels-videó), brandépítés és előfizetői közösség kiépítése a bevételek növelése és a kiadások finanszírozása érdekében. Ezt egészítik ki a már politikai pártokra jellemző kisebb-nagyobb lakossági fórumok, gyűlések, amelyek lefolyásukban és szellemiségükben azonban szintén inkább az influenszerek one-man-showját idézik.

Magyar Péter országjárásának negyedik pápai időpontja teljesen véletlenül egybeesett a Pápai Cicege- és Borfesztivál megnyitójának időpontjával. Ez egyébként Magyarra jellemző gyakorlat: több helyszínen is egyéb, nagyobb látogatót vonzó programra építették fel a saját fórumaik kezdőidőpontját; így próbálták saját fórumaik létszámát a valódinál sokkal nagyobbnak beállítani, ám ezzel többször vallottak kudarcot, amit drónfelvételek is több alkalommal igazoltak. Pápa város vezetése a meghirdetett fórum kezdőidőpontját figyelembe véve (18.30) a fesztivál kezdetét egy órával korábbra (19.00 óráról 18.00 órára) módosította, névlegesen a rendezvények ütközése, de véleményünk szerint inkább az esetleges tiszás provokáció elkerülése érdekében. Ez utóbbira egyébként volt már példa korábban, amikor Magyar Péter egy templomot elhagyó közösség tagjait inzultálta és zaklatta vulgáris kifejezésekkel. A fizetős fesztivál ez esetben segítségére volt a szervezőknek, hiszen megakadályozta, hogy a fórumon megjelent, nagyrészt nem pápai illetőségű „tömeg” egy emberként zúduljon Magyar Pétert követve a fesztivál helyszínére.
Hogy mi az oka annak, hogy már negyedik alkalommal látogat el a TISZA vezetője Pápára, csak találgatni lehet. A politikai gyakorlat szerint ez többnyire akkor szokott megtörténni, ha egy politikai erő a települést, a választókörzetet úgymond billegő, azaz nyerhető körzetnek tekinti. A 2022-es országgyűlési és a 2024-es EP-választási eredmények még egyértelmű kormánypárti fölényt mutattak Pápán a pártválasztók körében, de az önkormányzati választások ismert kimenetele, azaz a polgármester személyében és a korábbi erőviszonyokban történt változás Pápán és Zircen, később pedig a pápai időközi helyhatósági választás eredménye megengedhet a korábbiaktól eltérő következtetést. Ez utóbbiak alapján értelmezheti akár Magyar Péter Veszprém vármegye 4-es számú egyéni választókörzetét billegő körzetként, a kormánypárti mérések ennek azonban jelenleg is ellentmondanak és Veszprém vármegye 4-es egyéni országgyűlési választókörzete szerepel abban a 80 körzetben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök is biztosan nyertes körzetként említett tusványosi beszédében.
A TISZA és Magyar Péter fő témái az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal szemben többször megfogalmazott ajánlásait és az ENP alapelveit követik, habár mindezekről saját képviselőjük elmondása alapján sem beszélhetnek nyíltan és őszintén, mert "belebuknának.". Ezek közül a legfontosabbak a következők:
ár- és kamatstop megszűntetése a kiskereskedelemben, szolgáltatásokban, energiapiacon (rezsicsökkentés),
extra-profit-adók megszűntetése a multinacionális nagyvállalatok és bankok esetében,
teljes leválás az orosz fosszilis energiáról,
a szociális segélyezés és munkanélküli ellátások kibővítése,
Magyarország LMBTQ-politikájának lazítása, a gyermekvédelmi jogszabályok részleges visszavonása,
a migrációs paktumnak történő megfelelés, azaz az illegális migráció tolerálása (kerítés lebontása), ill. a migrációs kvótának (az EU-ba érkezett illegális migránsok elosztási tervének) történő megfelelés,
közvetetetten a magyar adórendszer átalakítása az „igazságosabb” progresszív (többkulcsos) adózás bevezetésével az egykulcsos SZJA helyett nyugat-európai mintára, ill. a társasági adó nemzetközileg is ajánlott normára történő felemelése (9% helyett 15%),
új uniós adó kivetése az Unió finanszírozásának biztosítására,
kiállás Ukrajna gyorsított uniós felvételi eljárása mellett,
Ukrajna további és folyamatos felfegyverzése az Unió költségvetése terhére, azaz az orosz-ukrán háború folytatásának támogatása.
Ezek az ajánlások és alapelvek közismerten azok, amelyekkel szemben a magyar kormány következetesen ellentétes, szuverén, nemzeti álláspontot képvisel, és amelyek alapján évek óta politikai alapon megfogalmazott jogállamisági eljárás folyik ellene az uniós fejlesztési pénzek részleges visszatartásának kíséretében.
A TISZA és Magyar Péter politikája a magyarországi állapotok hangzatos és folyamatos kritikája mellett ezen uniós ajánlások és alapelvek megvalósítását célozza kormányra kerülésük esetére.
Folytatjuk…
(Fotók: Facebook, Internet)
Hozzászólások